2013. január 18., péntek

Emma Flóra - egy különleges babafotózás története

Tudom, hogy mindig úgy kezdem, hogy "egy számomra különleges sorozat jön", de... szóval ez esetben semmi kétségem nincs afelől, hogy ezzel Ti is egyet fogtok érteni.

Hónapokkal ezelőtt egy hipermarketben intéztük a bevásárlást és egy párra lettem figyelmes egy édes, pár hónapos forma kisbabával. Bevallom, hogy nem vagyok az a feltűnően bámulós fajta, de rajtuk szó szerint megakadt a szemem. Rendkívül szisztematikusan kerültek be a bevásárló kocsijukba a cuccok, mindeközben a babára is volt gondjuk: hol az anyuka, hol az apuka igazgatta meg a babakocsiban mocorgó, lábaival kalimpáló kislányt. Ebben még mindig nincs semmi különleges, pedig van. A pár mindezt (a bevásárló kocsit + babakocsit is beleértve) 12 keréken intézte. Igen, és minden fennakadás nélkül tette mindezt. Ahogy elnéztem őket azonnal átfutott az agyamon a gondolat, hogy szeretném ezt a nem mindennapi családot megörökíteni, de nem volt elég bátorságom zavarni őket így ismeretlenül. Később hiába lestem őket, nem futottunk többé össze.

Teltek a hetek és az Angels' Army, egyik őszi Angels' Spirit eseményén, - ahol vagy ami kapcsán eddig mindig hihetetlen találkozásokban volt részem - szerintetek ki ült a csajok között a nézőtéren? Igen, Andi volt az. Ahogy néha magához ragadta a mikrofont és mesélt az életéről hirtelen bevillant a hipermarketes kép. Biztos voltam benne, hogy őt és a családját láttam akkor. El sem akartam hinni, hogy megadatott ez a lehetőség újra...
Aznap végül nem volt alkalmam rá személyesen, de másnap megkerestem levélben. Gondoltam most vagy soha. Majd azonnal kiderült, hogy tényleg róluk volt szó fentebb, és, hogy elég közel is lakunk egymáshoz... :) 
Levelem célja annyi volt, hogy megosszam vele fenti gondolataimat, illetve, hogy hihetetlen erőt sugároztak akkor este ott... és nem utolsó sorban, hogy meglepjem őket egy babafotózással.:) Andi nagyon lelkesen fogadott, annyira, hogy a blogjában is megemlítette a megvalósult találkozásunkat, mely ráadásul épp Emma névnapjára esett.:)

Emma Flóra (ahogy szülei hívják, Mima:) csodálatos, boldog, mosolygós, huncut szemű kislány, aki kb. 4 perc múlva már az ölemben vigyorgott, nagyon jól összebarátkoztunk, megtaláltuk a közös hangot.:)

Azt hiszem mást nem nagyon fűznék a most következő képekhez. Bízom benne, hogy bennetek is gondolatokat ébresztenek majd.

Nekem örök élmény marad, mert csodálatos embereket ismertem meg Andi, Sanyi és Emma személyében és biztos vagyok benne, hogy a sorozatnak lesz folytatása...:)

UPDATE! Andi blogját benevezték egy online női magazin Bloggerina 2013 nevű versenyébe, melynek minden kritériumát maximálisan teljesíti. Itt lehet erősíteni a megmérettetésben: HAJRÁ ANDI!:)















 

 












 


4 megjegyzés:

TiSza írta...

Tündéri képek a babáról és a párról. No és persze a történet sem mindennapi!

Strugamano írta...

<3

Dorotheaphoto írta...

Köszi, hogy benéztetek!:)

Dorotheaphoto írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...