2012. november 25., vasárnap

Zsike és Botond esküvője

Az előző bejegyzés óta egy hónap is eltelt, de mégis úgy érzem, hogy csak úgy peregnek a napok, hogy közeledik az ünnep. Mintha folyna el az idő, sokszor nem tudom hova kapjak, de azért igyekszem nem abbahagyni a frissítéseket hosszabb időre. Szóval most jön is egy nyári esküvői sorozat, melyet jegyes fotózás is megelőzött. Ennek képeit ebben a bejegyzésben már láthattátok.
A képek ismét a gyönyörű Domony-völgyben készültek. Hihetetlen laza és aranyos párral volt dolgom, akiket nagyon megkedveltem a fotózások során. Az esküvő hamisítatlan falusi lagzi volt. Nem csak, mert a pár aktív néptáncos, hanem, mert tiszteletben tartják az egyéb hagyományokat is. Ide tartozik a lánykikérés, vagy az a helyi szokás, melynek része a feldíszített fenyőfa is, amelyről az édességeket a pár osztotta szét a vacsora során a lagzin résztvevő gyerekek között.
Számomra a nap legkülönlegesebb élménye mégis az a spontán körtánc volt, ami a templomi szertartást követte. Hihetetlen élmény volt mind ott lenni, mind pedig megörökíteni.

Tehát jöjjenek a kedvenceim a négyszáz szerkesztett képnél is többől álló sorozatból!

Zsike, Boti, nagyon sok boldogságot Nektek ismét!:)







































































Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...