2011. május 23., hétfő

Hanna

Egy szép májusi hétvégén végre meglátogattam egy szép új családot, aki kicsivel több, mint egy hónapja új taggal, Hannával bővült. Érkezését nagy várakozás előzte meg, melyet és ez által szépséges anyukáját igyekeztem legjobb tudásom szerint megörökíteni.:) Az ide kapcsolódó blogbejegyzést ITT találjátok.

Egy szó, mint száz nagyon élveztem a találkozást, jó volt Csillával is beszélgetni miután Hanna, apukája karjaiban végre elszenderedett.:)

Fogadjátok szeretettel kicsi Hanna bemutatkozó képeit!:) Biztos, hogy találkozunk még!:)







  










 




2011. május 8., vasárnap

Marlboro man

Jelen bejegyzésemben Krisztiánt mutatom be Nektek. Egy nagyobb projektre készülünk nyár elején, ami a kiszámíthatatlan időjárás miatt csúszott, de éppen ezért örülök, hogy készítettünk pár tesztképet mindjárt, ahogy adódott lehetőség.:)

Egy baráti ücsörgés keretében készítettem róla egy képet, ami meglepően jól sikerült, ugyanis tiszta profiként nézett a kamerámba. Neki is tetszett a fotó, ezért megkeresett azzal, amit régen szeretett volna már: készítsünk egy teljes sorozatot róla. Örömmel vállaltam!

A címet sem véletlen választottam, szerintem bőven beleférne egy fent említett márka reklámjában, még ha tőle elég távol állnak is ezek a termékek.:)

Fogadjátok szeretettel a következő néhány portrét!
Szép hetet kívánok mindenkinek ebben a kora novemberi tavaszban...






Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...