2010. október 17., vasárnap

Hamisítatlan őszi esküvő

Noor és Laci esküvőjének fotózását sebtiben vállaltam el, és sebtiben is dolgoztam fel a képeket, mert egy igen sűrű időszakban csöppentem az egészbe. Viszont kár lett volna kihagyni, mert egy nagyon kedves párt ismertem meg a személyükben. Óbudán fotóztunk, a Kiscelli Múzeum kertje tökéletes helyszínnek bizonyult.
Ez volt az utolsó esküvő amikor kölcsön Wallimex/Samyang 85/1.4-essel mentem, pár nappal utána megérkezett a sajátom is, amit használatba is vettem a következő héten, ennek eredményét is hamarosan láthatjátok:)
Most egy kicsit összekavarodtam időben, mert a lenti képek nem az időrendben soron következő esküvőn készültek, hanem két másik között. Éppen ezért szerettem volna a képeket egyszerre és minél hamarabb feldolgozni, hogy a másik kettővel is haladjak szépen a vállalt határidők szigorú betartásával. 

Kísérletezem egy számomra új mozaikszerkesztő programmal, eddig nagyon tetszik:) 
Fogadjátok szeretettel megújult mozaikjaimat:)

Mindenkinek szép vasárnapot, a kedves párnak pedig nagyon boldog házaséletet kívánok! Februárban találkozunk!:)














Hátha valaki elolvassa még ezt... A flickren valami nagy ügyeskedés folytán sikerült eltüntetnem a teljes Wedding set-emet. Néhány felesleges, amúgy nem publikus képet akartam leszedni... mostanáig nem értem hogy sikerült.

2010. október 4., hétfő

Tartozás 2010 tavasz - nyár eleje

Sziasztok!

Ezzel a néhány mozaikkal még tartozom. Kicsit sűrűre sikerült a nyár vége és az ősz, de igyekszem utolérni magam.
Valamiért ragaszkodom a mozaikokhoz, nem tudom miért...:) Ha valaki ismer valami jó és egyszerű mozaik készítőt jelezze!

Közeli barátaink, Adri és Ákos esküvőjére még május idusán került sor. Itt egy személyben voltam fotós és vendég. Előbbi győzedelmeskedett, de ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam.:)

A rossz idő ellenére nem hagytuk magunkat és csak azért is fotóztunk kicsit a kertben - két esernyővel megoldható volt. Azt hiszem a képeken nem látszik, sőt a borús idő a színeknek kimondottan jót is tett!:)


  






 Andi és István pedig még júliusban fogadott egymásnak örök hűséget. Elég hamar el kellett készülnöm a képekkel, mert hosszú útra indultunk, ezért maradt el a képek közzététele. Nagyon kedves párt ismerhettem meg, olyannyira, hogy az egyik csoportképre még én is felkerültem.:)) Köszönöm Doma a bizalmad még egyszer!:)




Maradjatok nagyon boldogok! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...