Az utóbbi idők egyik legvidámabb fotózásának eredménye következik. Ha belegondolok, ehhez minden adott volt: jókedv, csinos, élettel teli csajok, barátság, szép idő, klassz helyszín.:)
A főkolompos Anikó úgy gondolta, hogy barátnőit, majdnem egy időre eső szülinapjuk alkalmából egy közös fotózással lepi meg, hogy végre készüljenek róluk közös képek ebben a felállásban.
Persze nem csak úgy belecsaptak a közepébe, hanem megadták a módját, mert mindehhez profi smink és haj is dukált.:) A teljesen egyénre szabott sminkeket Fehérváry Gyöngyi, a hajakat pedig Pálfi István készítette.
A lányok nagyon élvezték a fotózást, ahogy én is és irtó gyorsan feloldódtak és adták természetes önmagukat. Úgy érzem a képeken átjön az őket összetartó kötelék és a nyíltságuk.
Nagyon sokat nevettünk, vicces délután volt.
Még sok-sok ilyet! Szóval lányok, bátran jelentkezzetek akár egyénileg, akár csoportosan!:)
Egy szó, mint száz. remélem, hogy a képek a Ti arcotokra is mosolyt csalnak majd, én nem tudom úgy végignézni őket, hogy ne görbülne felfelé a szám.:)













































































